Mérsékelt katonai csapásban gondolkodik az Egyesült Államok

külföld
2013 augusztus 27., 07:00

A Washington Post úgy értesült, hogy Obama egy korlátozott, maximum két napig tartó légicsapást fontolgat a szír kormány ellen.

A kiszivárgott elképzelés szerint a Földközi-tengeren állomásozó amerikai hadihajókról indított manőverező robotrepülőgépekkel vagy nagy hatótávolságú bombázókkal mérnének csapást szíriai célokra, köztük olyan katonai célpontokra is, melyek közvetlenül nem is kapcsolódnak a vegyifegyver-programhoz.

A támadáshoz az információk szerint három dolog kell:

  • A titkosszolgálatok teljes biztonsággal igazolják, hogy Bassár el-Aszad katonái vetettek be ideggázt augusztus 21-én.
  • Egyeztetés a szövetségesekkel és a Kongresszussal.
  • Valamint a támadás megfelelő igazolása a nemzetközi jog alapján.

Addig mondjuk eleve nem várható támadás, amíg az ENSZ ellenőrei az országban vannak.

(via WP, MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.