Embertelen trükkel vertek át menekülteket Csehszlovákiában

külföld
2013 augusztus 20., 14:26

Emberiség elleni bűntett alapos gyanúja miatt bíróság elé állíthatják a Prágában élő kilencvenkét éves Evzen Adamovic, továbbá egykori cinkostársát, a Dél-Afrikában bujkáló, egy évvel fiatalabb Emil Orovant. Nem náci háborús bűnöket követtek el, ők a kommunista csehszlovák titkosszolgálat (StB) egyik legaljasabb akcióját szervezték meg a második világháború után - írja a Népszabadság.

Az Igor Lukes cseh származású, Bostonban élő történész által nemrégiben feltárt műveletben a csehszlovák-német határmenti hegyvidéken, de több kilométerrel még a vasfüggönyön innen rendeztek be egy határátkelőt. Itt a csehszlovák ügynökök német vámosoknak, illetve amerikai katonáknak beöltözve barátként fogadták a Nyugatra menekülőket. Olyan helyiségekbe vezették őket, ahol az amerikai zászlót és az akkori elnök fényképét is kitették, az álruhában ücsörgők pedig márkás cigarettákat füstöltek és whiskyt iszogattak. Itt aztán kifaggatták a menekülőket, akik gyanútlanul be is számoltak eddigi tevékenységükről, amikor pedig az ügynökök arról érkedlődtek, hogy kikre számíthatnának egy esetleges felkelés megszervezésében, kiadták ismerőseiket, barátaikat. Amikor rájöttek, hogy át lettek verve, többen öngyilkosok lett, akik életben maradtak, azok börtönbe kerültek, ahogyan a beárultak közül is több tucatnyian.

 

A „Határkő“ elnevezésű akciót 1951 végén állították le, miután az Egyesült Államok tudomást szerzett róla, és élesen tiltakozott az amerikai jelképek törvénytelen használata miatt.

A történész Lukes feljelentése után indult a nyomozás a két magas rangú kommunista titkosszolga ellen. Lukes úgy kommentálta azt, hogy  „Semmilyen bosszúvágy nem munkál bennem, viszont az a meggyőződésem, hogy alapvető társadalmi érdek a súlyos bűncselekményeket elkövetők törvényes felelősságrevonása. Függetlenül attól, hogy mikor követték el azokat, és most hány évesek. Akár csak a jelképes elítélésüket is fontosnak tartom”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.