Kész, ennyi, a nyomtatott sajtónak vége!

media
2013 augusztus 03., 07:09

Kevés város van a világban, ami úgy utálja egymást, mint New York és Boston. Ezért is volt különösen pikáns, amikor két évtizede a New York Times felvásárolta a Boston Globe-ot.

Az 1993-as üzlet minden szempontból rekordnak számított. A Times 1,1 milliárd dollárt (~250 milliárd forintot) adott a lapért. Soha előtte, azóta meg pláne nem adtak ennyit nyomtatott újságért. Amikor az üzletet kötötték, az internetet pár tudós és könyvtáros használta, a Globe pedig az Egyesült Államok egyik legnagyobb presztizsű lapja volt. Talán csak a Washington Post meg a felvásárló, a Times volt elismertebb nála.

Az azóta eltelt két évtized viszont másról sem szól, mint a printmédia haláláról. A hírfogyasztási szokások drasztikusan megváltoztatk. A napilapoknak már nemcsak a tévével és a rádióval kell versenyezniük az olvasókért. Hanem az internettel is, ami már rég nem a napilapokat, hanem a tévéket fenyegeti.

Hogy ez mennyire átalakította a médiapiacot, arra a Times is utal a Globe eladásáról szóló közleményében. Több példát is említenek rossz üzletekre. Például a philadelphiai újságokét, amiket 2006-ban még 515 millió dolárért vásároltak fel, hogy aztán tavaly 55 millióért adjanak túl rajtuk. Tavaly októberben a Tampa Tribune nevetséges 9,5 millió dollárért kelt el. A teljes Tribune csoportot, amibe még a Boston Globe, a Post és a New York Times ligájában játszó Los Angeles Times és a Chicago Tribune tartozik, összesen 623 millió dollárra értékelik.

A New York Times bukásának és a Globe leértékelődésének így csak a lokálpatrióta bostoniak örülhetnek. A lapot John. W. Henry, a bostoni Red Sox baseballcsapat tulajdonosa vásárolja fel. Így húsz év szünet után a 140 éve, 1873-ban alapított Globe újra bostoni tulajdonban lesz. És ez igenis számít, mert a bostoniak és a New York-iak jobban utálják egymást, mint a fradisták a dózsásokat és vice versa.

Via The New York Times

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.