A szerkesztőség előtt állt a hírhedt rokikártyás Bentley

autó
2013 július 10., 14:14

A 60 milliós, matt fekete luxusautóról azt lehetett eddig tudni, hogy szlovák rendszáma van, mindig tilosban parkol, és rokkantkártyával rendelkezik.

Most annyi az újdonság, hogy a rokikártya eltűnt, de továbbra sem szeret szabályosan parkolni.

Közös szerkesztőségi pizzázás után Plankó Gergővel, Herczeg Márkkal és Botos Tamással annak érdekében, hogy minél később kelljen visszaülni dolgozni, elhatároztuk, hogy megvárjuk a tulajdonost. Ebből lett a szórakoztató játék, melynek lényege az volt, hogy meg kell tippelni, melyik dzsentrinek látszó járókelő a tulajdonos. Volt, aki ragaszkodott hozzá, hogy ez csak ötlönyös fickóé lehet, volt olyan is, aki az okkerre szolizott, rózsaszín, felhajtott gallérosra esküdött, de valaki egy geek, startup vállalkozóra tette volna fel a mandulás magnumra félretett pénzét. Végül, ahogy lenni szokott, meguntuk a várakozást, felmentünk az irodába, és mire kinéztünk az ablakon, már se híre, se hamva nem volt a titokzatos kocsinak.

A fenti kép a Margit híd budai hídfőjénél készült, az irodánk előtt. Itt pedig szombaton a Pride-on kaptuk le, körbeszalagozva:

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.