Bolya Mátyás neveket akar hallani

Popkult
2013 június 06., 20:59

Folytatódik a Kárpátia-mutyi. Mint írtuk, az Emmi azzal indokolta Petrás János Arany Érdemkereszt-kitüntetését, hogy moldvai zenét játszó együttesével népszerűsítette a táncház-mozgalmat, de az egy másik Kárpátia, a Kárpátia Folkműhely, amiben Palya Bea énekelt.

Ezután az Emmi közleményt adott ki, amiben azt mondták, hogy tudták, kinek adják a kitüntetést, csak az indoklásba csúszott adminisztrációs hiba.

Bolya Mátyás, a Kárpátia Folkműhely egykori tagja – akinek a honlapjáról idéztek az indoklásban – nyílt levelet írt Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének, amiben választ szeretne kapni arra, hogy most akkor melyik Kárpátia az a Kárpátia:

„Amennyiben az indoklásban olvasható szellemi teljesítmény alapján ítélték meg a kitüntetést, akkor az az egykori Kárpátia Folkműhely tagjait illeti. Ha viszont a kitüntetett személye a helyes, akkor kérem, hogy hivatalos csatornái segítségével tájékoztassa a nyilvánosságot a tévedésről és nevezze meg Petrás azon érdemeit, amelyek alapján jogos a méltatás.”

Valószínűleg, amikor megírta a levelet, még nem jutott el hozzá az Emmi közleménye, amiből kiderül, hogy a kitüntetés nem az indoklásban leírtakért, hanem többek között ezért járt:

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.